Kagome már kora reggel kiment a tóhoz.

Az íját is magával vitte, de azt nem tudta, hogy miért.

Bár már éjszaka óta voltak fúrcsa álmai és különös érzései.

Talán elővigyázatosságból.

Shippo mint mindig, most is vele tartott, mert Kagome ilyenkor, szinte mindig mutatott neki valami érdekes dolgot, amit ő igencsak érdekesnek talált.

Inu-yasa pedig bármennyire is ellenkezett a hívásnak, csak utánuk ment, később, pedig a part melletti fa tetejére telepedve figyelte őket.

-Kagome!

Mi ez a rózsaszín és jó illatú kő?

-Azt úgy nevezik, hogy szappan!

-És mire való?

-Ahonnan jöttem, ott az emberek ezzel mossák le magukról a port és a piszkot.

Inu-yasa ekkor hegyezni kezdte a fülét, hisz ő legalább annyira kíváncsi természetű volt, mint Shippo.

És ami azt illeti semmilyen furcsa szagú és formájú dolog, nem kerülhette el a figyelmét.

Shippo logikusan gondolkodva, egyből a vízbe mártotta.

Mikor megérezte, hogy csúszik és habzik egyből a szájába akarta venni, mint nemrégiben a konzerves dobozt, de Kagome visszatartotta.

-Jaj ne! Az nem ehető! !

Ha megkóstolod, nagyon rossz az íze!

-De hát akkor miért csúszik úgy, mint egy hal?

-Mert ez ilyen!

Egyszerűen válaszolt Kagome, hisz nem tudta volna elmagyarázni Shipponak, miért csúszik a szappan.

Aztán Kagome gondolt egyet és öltözni kezdett.

-Shippo! Ha megkérhetlek, elfordulnál?

Shippo értette a célzást és tisztelettudóan elfrodult.

Addig vissza se fordult, amíg Kagome be nem ment a vízbe.

Ám a víz hideg volt, és amikor hirtelen belegázolt, önkéntelenül is sikítania kellett.

-Áááááá!

Inu-yasa azt gondolván, hogy Kagome bajban van lepattant a fáról és rohanni kezdett Kagome felé, akit természetesen egy bokor takart. Amikor pedig a bokornál be akart fordulni rálépett az ott hagyott szappanra és egy hatalmasat esett.

Shippo zavarában azt se tudta merre nézzen, ezért inkább befogta a szemeit.

Kagome persze még nagyobbat sikított, amikor meglátta a már feltápászkodott és elképedt ábrázattal álló Inu-yasát.

-Áááááá! ! Fekszik! !

Inu-yasa ebben a pillanatban hasra vágódott, Kagome pedig gyorsan beleült a vízbe.

Később Inu-yasa és Shippo is háttal ültek a tónak, és egymást piszkálták.

-Ne leskelődj!

-Én nem is leskelődök! Te fordulsz folyton hátra! Ráadásul te rohantál oda Kagomehoz, amikor sikított egyet!

-Az, más volt!

-Na persze! -Sunyin elvigyorodott mire Inu-yasától kapott egy jókora barackot a fejére.

-Mondom, hogy más volt! !

Shippo erre elpityeredett.

-Jaj ne kezd már!

Utálom, ha valaki sír!

-Te meg mit csinálsz? -Mérges ábrázat ült az Inu-yasa mögött álló, már felöltözött Kagome arcán.

-Én semmit! Ő kezdett el megint sírni.

Shippo Kagome ölébe ugrott.

-Már megint bántott!

-Jaj szegény Shippo! Ne sírj!

Mond, miért kell bántani a kisebbet?

Kagome a faluba visszavezető úton egész végig szidta Inu-yasát, aki durcásan hallgatott.

Sango, Miroku és Kaede anyó csodálkozott is azon, hogy miért olyan hallgatag és miért nem ebédel velük.

-Mit csinált Kagome?

-Bántotta Shippot!

-Nem is bántottam csak adtam egy barackot a fejére!

-Az éppen elég neki! Főleg tetőled! -Mondta kissé bosszankodva Sango.

Ebéd után továbbra is durcáskodott Inu-yasa.

Nem lehetett leparancsolni a Kaede anyó háza melletti fáról.

Miroku és Sango a ház előtt folyó patak mellett ültek, és közben hallgatták, ahogy Kagome próbálja megenyhíteni Inu-yasát.

-Kemény feje van ennek az Inu-yasának!

-Hát Miroku ezzel én is egyet értek!

Te nem vagy ilyen!

-Ha olyan nem is, de ilyen igen!

Megcsókolta Sangot.

Sango már kezdett örülni, amikor hírtelen olyat érzett, amit nem kellett volna.

Miroku megfogta a fenekét!

Abban a pillanatban Sango pofon vágta, de úgy, hogy ő majdnem átrepült a patak másik oldalára.

Eközben Kagome már el tudott annyit érni Inu-yasánál, hogy ő hajlandó volt megszólalni.

-Nem megyek le!

-Ha nem jössz le, akkor kimondom a bűvös szót!

-Akkor sem megyek le!

-Fekszik!

Inu-yasa nagyot nyekkenve a földre huppant.

-Ezt, muszáj volt?

-Igen!

Máskülönbe…

-Hallgass!

-Most meg mi a bajod!

-Mondom, hogy hallgass el!

Kagome elhallgatott, hisz látta, hogy Inu-yasa fülel.

Aztán egy pillanat múlva egy árny után ugrott a sűrű bokrok közé, de elhibázta, mert az árny meglépett.

-Mi volt ez?

-Fogalmam sincs! De, hogy nem jó dolog, az is biztos!

Hírtelen más hangokra is figyelmes lett Inu-yasa, de ezt már Kagome is hallotta.

-Honnan jön ez a veszekedés?

Amikor elmentek a patakparthoz látták, hogy Sango és Miroku veszekednek.

De nem ez volt az egyetlen zaj.

Kaede anyó Shippot, egy kis bárdal kergette körbe-körbe a ház körül utánuk Kirara.

A faluban, pedig mindenütt veszekedések dúltak.

-Mi történik itt?

-De de hát, miért veszekszik Sango és Miroku.

És mi van Kaede anyóval?

Nem értették, hogy mi miért történik, de megpróbálták mind annyiukat lecsillapítani.

Beszéddel semmire nem mentek ráadásul Kaede anyó nekitámadt Inu-yasának, aki kénytelen volt előrántani a kardját, hiszen a bárd mégiscsak éles volt.

Végtére is maga a kard oldotta fel ezt a feltüzelt állapotot, hiszen amikor kihúzta a hüvelyéből, mindenki lecsillapodott.

-Mi történt?

-Nem emlékszem semmire!

És mi ez a zaj?

-Kaede anyó! Segítened kell!

Kaede még alig eszmélt fel, már tudta, hogy mi történik.

-Mi történt az emberekkel?

-Az Kagome, hogy a Gyíkszellem itt van a közelben és lázítja az embereket.

-Hogy?

-Igen! Ez a szörny az emberek mérgéből, dühéből él! Az táplálja!

-És minnél nagyobb dühöt tud lázítani, annál nagyobbra nő!

-Ahogy mondod vén csorossszja!

Félelmetes és sziszegő hang hallatszott a bokrok közül, majd a hang után megjelent a hang tulajdonosa is.

Egy három méter magas vörös szemű, zöld gyík, aminek a fejbőrében világosan látszott, egy jókora ékkőszilánk!

-Nézzétek! Egy ékkőszilánk van a fejében! -Kiáltott fel meglepődve Sango.

-Biztos emiatt ilyen hatalmas és rusnya! -Válaszolt rá Miroku.

-Elhallgass te ember, különben megeszlek.

-Te nem a dühből táplálkozol? -Kérdezte meglepődve és reszketve Shippo.

- Abból issz, de ha alkalom adódik rá, ember ész rókahússzt is eszek!

Shippo azon nyomban Kagome ölébe ugrott.

-Ha-ha ha-ha!

-Takarodj a falunkból te szörnyeteg! Vagy, ha nem, nagyon megjárod! -Kiáltott rá Kaede anyó.

-Ha-ha ha-ha! Esszem ágában szincs! Legfeljebb csak akkor, ha nekem adjátok aszt a lányt vacsorának.

Kagome arcán fél vigyorral kevert düh és ijedelem jelent meg.

-Még hogy engem vacsorának?

De hát nem is vagyok ízletes, rágós a húsom, kemény a csontom és kelések vannak a testemen!

-Annál jobb!

A szörny már éppen felé nyúlt, amikor Sango elhajította felé a bumerángját.

A bumeráng azon nyomban letörte a szörny farkát.

-Jaj ne! A farkam!

A farok magatehetetlenül vergődött a földön.

-Jaj a gyönyörű farkam!

Önkéntelenül is kiszakadt a nevetés a csapatból csak Kaede anyó őrizte meg valamennyire komolyságát.

-Gyík létére, hogy sajnálja a farkát! Mintha nem nőne vissza! -Nevtett Miroku.

-Lehet, hogy visszanő csakhogy esz moszt önálló életre kel. Ha-ha ha-ha!

Valóban!

A faroknak kezei lábai nőttek és egy éles fogsorral teli állkapcsa.

Miroku, nem várta meg, míg teljesen kifejlődik ez az izé. Levette kezéről a kesztyűjét és a kezén lévő feketelyukkal, beszippantotta és megsemmisítette a lényt.

A gyík teljesen kiakadt.

Nekitámadt Inu-yasának, aki már nem tudott egyszerűen megbírkózni a gyíkkal, hiszen annak saját dühe még nagyobbra dagasztotta és még erősebbé tette.

A kard, pedig egyszerűen már nem vágta a bőrét.

Kagome tudta, hogy ekkor jött el az ideje.

Levette a válláról az íját és felhúzta.

Inu-yasa, Sango, Miroku! Vigyázzatok onnan!

Ahogy mindhárman arrébb álltak, Kagome gyorsan célzott és lőtt.

A nyílvessző egyenesen az ékkőszilánkot találta el.

Az ékkőszilánk kirepült a gyík fejéből, az pedig, abban a pillanatban normál méretűvé zsugorodott.

-Szép lövés volt leányom! -Dicsérte Kaede anyó Kagomet.

Egyenesen Inu-yasa kezébe repült az ékkőszilánk. Ezután Inu-yasa odament a gyíkhoz.

-Na most próbálj meg megenni minket!

-Egyszer úgy is megbosszulom, egyszer…

Inu-yasa rálépett és megtaposgatta egy kicsit.

-Jaj! ! !

Mikor lelépett róla, teljesen lapos volt a gyík, de az még mindig átkozódott, bár már menekült.

-Egyszer visszatérek, és akkor bosszút állok rajtatok!

-De legfőképpen terajtad, te íjas boszorkány!

A gyík eliszkolt ebben a pillanatban pedig, a faluba, újra visszaköltözött a béke.

Nem sokkal később Kagome már a patakparton ült.

Már lemenőben volt a nap, amikor Inu-yasa is letelepedett mellé.

-Ne haragudj Inu-yasa!

Nem tudom, illetve most már tudom, hogy miért reagáltam így a dolgokra!

Azt hiszem elvetettem a sulykot.

-Én se panaszkodhatok! Túl messzire mentem. Nem kellett volna bántanom Shippot!

Kagome elmosolyodott.

-Szerencse, hogy ezt a gyíkot le tudtuk győzni! Így van egy újabb ékkő darabunk!

-Ha te nem lettél volna ott Kagome, lehet, le se tudjuk győzni!

Újabb mosoly jelent meg Kagome arcán, de ugyanekkor az Inu-yasáén is.

Sokáig ebben a helyzetben voltak, aztán lassan közelebb hajoltak egymáshoz és megcsókolták egymást.